Erdei Iskola 3./ Csavargók

image post

Ha már itt tartunk a rókáknál, hát elmondom nektek, hogy hogyan viccelt meg két rókakölyök koboldja egy szép augusztusi délelőtt.

Arrafelé csavarogtam, ahol, tudjátok az a sok szép hérics virágzik tavasszal, melyek mikor kibújnak a száraz, tavalyi fűcsomók alól olyanok, mint egy fészekalja, sárgacsőrű kismadár, tátott csőrrel várva az anyjukat, na meg a kukacot. Szóval bandukoltam, bandukoltam vállamon a fényképezőgéppel, sok kalandra nem számítva, mert hát augusztusban csak az őzek mozognak, az pedig, mint tudjátok nem egy őzes vidék. Bandukoltam, mert jól esett és hát már máskor is előfordult, hogy semmit sem várva, egyszer csak kigurult elém az útra néhány csíkos malac, muflongida, vagy rókakölyök.

Hát amint így bandukolok, egyszer csak meglátok két rókakölyköt, amint kergetőzve rohangálnak össze-vissza. No lám – dünnyögtem magamban –, csak lesz valami lencsevégre való.

Ilyenkor augusztusban a rókamamák, megunva csemetéik nyaggatását elzavarják őket a háztól. Már megtanították őket, vadászni, lopakodni, lesben állni, tájékozódni, verekedni, a többire meg úgyis megtanítja őket a tél. De hát hol van az még! Ma még gondtalanul kergetőznek és hancúroznak hegyen-völgyön át, be-bekapva egy-egy pockot, békát. Az én két rókakölyköm is így tett és biztos voltam benne, hogy valahogy sikerülni fog a közelükbe lopakodnom és lefotóznom a játékukat. De a koboldok másképp döntöttek.

Lopakodtam, fa mögé bújtam, fűszállá változtam, majd fenyőfává, de a rókák csak futottak, kergetőztek, egy pillantásra sem méltatva fáradozásomat. Végül egy meszes gerinc mögött hirtelen eltűntek. Egy darabig álltam a fa mögött, várva a jó szerencsét, hátha előjönnek és megállnak beszélgetni a tisztás közepén, vagy megkérdeznek, hogy profilból, vagy netán szemből kívánom lefényképezni őket, de semmi. Még a kergetőzésük zaja is elült. Így aztán helyettük én ballagtam ki a tisztásra és leültem egy göcsörtös tölgy alá egy sziklára.

Éppen azon tanakodtam magammal, hogy a csalódás leküzdése után merre is menjek tovább, amikor mint a szélvész elővágtatott a két róka koma. Még a fényképezőgépet sem tudtam felemelni és már ott is voltak a tölgynél. Ha nem mozdulok meg, biztosan engem is átugranak, mintha szikla lettem volna, de az utolsó pillanatban – egy karnyújtásnyira tőlem – észbe kaptak és már el is tűntek a gerinc túlsó oldalán. Hiába csattogtattam már utánuk a gépet az eredmény siralmas lett. Csupa mozgókép. Itt egy farok, ott egy fül, de sehol egy ép, egészséges, mosolygós rókakölyök. Hát látjátok, ezt csinálják a koboldok, amikor a tündérek éppen mással vannak elfoglalva.

Tagged :

Leave a Reply




Current day month ye@r *