Erdei iskola 4./Jelzés

image post

Láttatok már szivárványt? Hát persze! De olyat, amilyet a Szőke forrás völgye tündére mutatott nekem, még biztosan nem.

Nem szoktam esőben elindulni, de akkor már második napja esett és nagyon untam a bezártságot. Elmacskásodtak a térdeim is a sok üléstől, fekvéstől, no meg a sok finomságtól, amit nagymamátok hordott elém, hogy jókedvemben járjon.

Még szemerkélt az eső, de már valami azt súgta, indulni kell! Neki is vágtam a Disznós ároknak, de a föld annyira fel volt ázva, hogy egy ideig csúszkáltam, cuppogtam, de aztán úgy döntöttem, kimászok ebből a kátyúból. Persze már akkor velem volt az angyal, csak még nem vettem észre. Az esőcseppek monoton kalapálása a kalapon arra kiválóan alkalmas, hogy az ember számba vegye ügyes-bajos dolgait, elgondolkozzon azon mit csinált rosszul és mit kellene legközelebb tennie, ha egyáltalán kell valamit. Emlékszem, egy barátom mesélte egyszer, a legkedvesebb szórakozása, hogy kőfalat épít. No, nem betonból és vasból, hanem csak úgy egymásra rakva őket, mint ti az építőkockákat, vagy a LEGO-t. Ennél a játéknál viszont nincs arra lehetőség, hogy belőle valaha is hajó, repülő, vagy vár legyen. A köveket, ha egymásra rakjuk, akkor vagy hegy lesz belőle, vagy kőfal, kerítés. Tudod – mondta, amikor kérdően néztem rá –, ezzel talán nem rontok semmit a világ állapotán. Így elgondolkozva észre sem vettem, hogy már a kilátónál járok. Közben a felhők nyiladozni kezdtek és az égzengés is egyre távolabbról hallatszott. A kilátóhoz értem, de még semmi biztosat nem lehetett látni. Hatalmas felhőhabok rohantak el közvetlenül a kilátó előtt, néha ellepve azt, néha megnyitva a kilátást egészen le a Dunáig. Távolabb, Visegrád felett még fekete volt az ég, de lassan a Prédikálószék körvonalait már ki lehetett venni. Hirtelen megnyílt nyugaton a felhőfüggöny és a napfény beözönlött a Szőkeforrás völgyébe. A millió kis páracsepp és esőcsepp egyenként válaszolt a napsugárra és a völgyből egyszer csak elindult felfelé egy csodálatos szivárvány. Kúszott, kúszott felfelé a Prédikálószék oldalán, majd tovább, egészen az ég tetejéig.

Örömében egy kislány tapsolni kezdett mellettem. A szivárvány méltóságteljesen meghajolt, majd ahogy felegyenesedett egyre magasabbra és magasabbra szállt, míg el nem takarta előlünk a következő felhőhab.

Leave a Reply




Current day month ye@r *