Erdei iskola 8./Boróka

image post

Mit gondoltok, szoktak-e a tündérek szunyókálni? Én biztosan azt mondanám a helyetekben, hogy nem, mint ahogy nekem is az volt a véleményem, amíg nem találkoztam szunyókáló tündérekkel. Amíg éberek voltak, addig nem lehetett megszelídíteni őket, így hát nem volt más választásom, ki kellett várnom, amíg el nem bóbiskolnak. Akkor aztán már nyugodtan beszélgethettem velük, vagy ha úgy tetszett le is fényképezhettem a gazdájukat. Egy meleg nyári vasárnap történt az első találkozásunk. Valahová ki kellett mennünk a panellakás kemencéjéből a jó levegőre. Így hát nekiindultunk. Ha jól emlékszem egy dimbes-dombos, homokos borókásban kötöttünk ki. Leterítettem a pokrócot, melyet nagymamátok azonnal birtokába is vett. Tudta, hogy nem tudok nyugton megülni, hanem elindulok felfedezni a környéket. Egy jó óra múlva tértem vissza, de néhány lepkén és egy pár őznyomon kívül semmit sem találtam. Nagy búsan elhelyezkedtem a pokróc mellett egy homokgödörben, amikor valami megmozdult a szomszédos borókabokorban. Lassan odakúsztam, és mit látok, egy szép nagy zöldgyíkot, amint a borókatüskék védelmében napozik. Akkor tájt kezdtem el színes diára dolgozni, így különösképpen felkeltette az érdeklődésemet a gyönyörű, szürke hasú, zöld hátú barátom. Csak hát a boróka!

Amint hozzá értem egy ághoz nemcsak jól megszúrt, de még a gyík is felkapta a fejét. Még egy mozdulat és eltűnik a homokvárában. Na, jó kis kalamajka – gondoltam, de hát cserkésztem én már be bőgő szarvasbikát és barcogó dámot is, csak nem fog ki rajtam egy gyík!

Sok-sok borókaszúrást kellett elviselnem, míg rájöttem mi az a mozgásfajta, amitől nem riad el a tündérke és vele együtt a gyíkocska. Egy jó órányi, csigalassúságú kúszás után, ott szunyókált az orrom előtt gyíkkoma és szinte láttam a nyakán ülő tündért, amint a szájához kapja az ujját, ha egy-egy mozdulatom kicsit gyorsabbra sikerült. Pssszt!!!

A nehezén túl lennénk – gondoltam. Most már csak arra leszek kíváncsi, mit szól a tündér, ha füle mellett elsütöm a fényképezőgépemet. De a tündérke akkorra már barátságába fogadta az angyalomat, és  tíz centiről is nyugodtan fényképezhettem a komát. Néha ugyan rosszallóan fel-fel nézett egy-egy nagyobb kattanáskor redős szemével, de a másik pillanatban már nyugodtan szunyókált tovább. Ennyi kedvesség és figyelmesség után nem tehettem meg, hogy zsákmányom birtokában nagy dirrel-durral távozzak a bokorból – már csak a tüskék miatt sem – ezért ahogy jöttem, úgy mentem. Szép lassan, tüskéről tüskére. Nagymama néha odanézett és olyankor igen jókedvre derült, mert a sok borókatüskétől úgy néztem ki mint, egy sündisznó. De végül is mindenki boldog volt. Nagymama a látványomtól, a gyíkocska a napsugártól, én pedig attól, hogy végre megszabadultam a boróka böködésétől.

Azt mondjátok, hogy a sikeres vadászattól is? Hát barátocskáim az nem egészen így van. Az igaz, hogy a tündér is és a gyík is rajta volt a filmen, de hogy sikeresen az csak egy hónap múlva derült ki. Addig tartott ugyanis, amíg eldurrogattam az összes kockát és előhívattam a diát. Akkor igen, akkor kiderül, hogy a vadászat sikeres-e!

Tagged :

Leave a Reply




Current day month ye@r *