Erdei iskola 9./A látás tisztasága

image post

Hej kiskomáim, de nehéz eligazodni a természetben! Még tájékozódni is, hát még eligazodni! Emlékszem, egyszer még valamikor gimnazista koromban rávett az egyik barátom, hogy részt vegyek egy tájékozódási futóversenyen. Ennek ugyanaz a lényege, mint minden kirándulásnak, csakhogy itt futni kell, mert időre megy és a végén nem a tájban gyönyörködhetsz, hanem abban a kis emléklapban és plecsniben, amit jó esetben – ha nyersz – kézhez kapsz. Amit lehetett megtettem, de a társam, aki profi futó volt ezt nem sokra értékelte. Állandóan nógatott, mint egy rossz lovat, pedig messze magunk mögött hagytuk a mezőnyt.

Már az utolsó bélyegző helyhez közeledtünk, amikor bekövetkezett a baj. Valahogy sehogyan sem sikerült megtalálnunk az állomást. Szegény társam, azon a néhány száz méteres erdőszakaszon többet futkosott össze vissza, mint az egész verseny alatt, de sehogyan sem sikerült megtalálni azt a kis asztalkát, amin a bélyegző volt. Megvallom nektek így utólag, hogy én nem bántam a dolgot, mert végre egy kicsit pihenhettem, de azért amikor kezdtek a többiek mellettünk elfutkosni, azért bosszantott a dolog. Végül nagy nehezen a másodikak lettünk, de azóta sem futottam időre az erdőben. Anélkül is eltévedtem eleget.

De hát az eligazodás az még nehezebb dolog. Ha az ember látja azt a sok szépséget, amiről már meséltem nektek, érzi a finom virág és erdei illatokat és elkápráztatja a fülét a madarak csodálatos éneke, úgy gondolhatja, hogy mindez azért van, hogy őt gyönyörködtesse. Az egész természet látszólag azért van, hogy az ember gyönyörködjön benne, mert tényleg gyönyörűséget okoz, akár a csillagokat, akár a fákat, akár csak a kis hangyákat figyelitek. Mindenütt megtalálhatja a szépséget, az összhangot, a rendet a szükségszerűben is, legyen az bár egy vulkánkitörés, vagy csak egy kiscica játéka. És mi van a nem szép, nem jó, látszólag semmi logikát nem követő tűzvészekkel, háborúkkal, szökőárakkal és földrengésekkel, melyek szépsége sátáni és rendje hátborzogató? – kérdezhetitek és kérdezitek is.

Igen, ezek borzalmas dolgok. Szinte felfoghatatlanok. Tudományosan biztosan meg lehet magyarázni őket, de az ember belül érzi, hogy minden magyarázat hiábavaló ott, ahol emberek, állatok, vagy bármilyen élőlény, vagy érték pusztul, látszólag hiába. Ezek nagy titkok, olyanok melyekkel ma az emberiség nem tud mit kezdeni. Pedig akik odafigyelnek az angyalokra és a tündérekre ezekről a titkokról is megtudhatnak egyet, s mást.

Ha csak a szemetekre, fületekre hagyatkoztok, akkor csak az egyik jelenségtől a másikig juttok és ennek nincs vége. Elválaszt benneteket minden az angyalok énekétől. Ha viszont a szívetekkel néztek és meghalljátok az éneküket, akkor meg is értitek azt, amit énekelnek. No nem az eszetekkel, sajnos az nem megy, hanem valahol bent a szívetek mélyén, nagyon mélyen, még az álmaitoknál is mélyebben valami, vagy valaki venni fogja az üzenetüket. Olyan ez, mint mikor telefonálok a barátomnak Amerikába. Nincs se drót, se repülő, ami szállítaná a hangunkat, és mi mégis tisztán – vagy kivehetően – halljuk egymás szavát és csak mi ketten, senki más a világon. Ha ugyanekkor kinézek az ablakon Amerika felé azt látom, hogy mérhetetlen sok minden választ el minket egy-mástól és mérhetetlen messze is vagyunk egymástól. És mégis, működik.

Tudom, van rá tudományos magyarázat, az elektromágneses hullámok és a légtér ózonrétege stb. stb., de ezek is csak azóta elfogadható magyarázatok, amióta meg tudjuk mérni őket. Tehát ezt megelőzően is megvoltak, csak a mi készülékünk még nem tudta venni az üzeneteket, mert nagyon halkak voltak és a készülékünk is kezdetlegesebb volt. Hiába kiáltott egy nagyot a barátom Amerikában, mire ideért a hangja, a fülem már nem hallotta meg.

Így van ez a természetben való eligazodással is. Az a rengeteg szépség, hang, dallam, szín, illat, mind-mind elválaszt attól, hogy meghalld, mit üzennek és elfogadd, hogy egy vagy közülük. Talán nem a leggyengébb, nem is a legerősebb, de ma még mindenképpen süket és vak arra, hogy felfogd, amiről mesélnek. A képzeleted, a vágyaid, a kíváncsiságod, az étvágyad mind-mind elhomályosítják azt, ami fontos. Meg kell tanulnod úgy nézni a természetet, mint ahogy Assisi Szent Ferenc tette a legenda szerint. Amikor egy testvére megkérte, hogy beszéljen neki Istenről, azt mondta: én nem tudok neked Istenről beszélni, de ismerek valakit aki talán segíthet. És kézen fogva elvezette egy mandulafához. Megállt előtte és így szólt: mandulafa mesélj nekünk Istenről és akkor a mandulafa egyszerre virágba borult.

Ha megtanulsz így nézni mindent, akkor már tehetsz akármit, minden a magad, a környezeted és a természet hasznára válik. Onnan kezdve már minden szent lesz. Még egy véres köpés is, ahogy Pilinszky, a költő mondta.

Tagged :

Leave a Reply




Current day month ye@r *